M É H K E R É K

Méhkerék Békéscsabától 34 km-re, Gyulától 21 km-re észak-keletre fekszik, a román határ mellett.
A 2166 lakossal rendelkező Méhkerék a mai Magyarország románságának meghatározó települése.
Bár román anyanyelvű lakossága (1572) a 2001. évi népszámlálási adatok szerint nem sokkal nagyobb, mint Kétegyházáé (1072), az a körülmény, hogy az ország egyetlen olyan települése, amelyben a románság még releváns többséget alkot, identitásához kapcsolódó gazdag kulturális hagyományai, nagyszámú és befolyásos értelmisége révén megkülönböztetett figyelem övezi mind hazánkban, mind a szomszédos Romániában.

Az első írásos adatok Méhkerékről 1359-ből valók. A település alapítói a nagyváradi káptalan okirata szerint a sarkadi Leel-Őssyek voltak.
A „méh” a méhészkedésre, a „kerék” a megalapításhoz szükséges erdőirtásra utal.
A gyulai vár török kézre kerülése után a lakosság elmenekült.
Az egykori nemesi falu 1692-ben pusztaként van említve. 1700-as évek elején Esterházy Pál Belényesből és a vonzáskörzetébe tartozó településekről telepített be románokat a birtokára.
A betelepülési hullám még az 18. században is folytatódott, így a század végére már közel kilencszázan laktak a faluban.

1770-ben épült meg az első ortodox templom. Mivel ennek állaga megromlott, ezért 1836–1838 között téglából újat kezdtek építeni, amelyet csak 1849-ben tudtak befejezni. 1883-ban némi átépítésen esett át. Ekkor kapta meg a mai barokk formáját. 1976–91 között végzett nagy renoválások következtében, különösen a freskóknak köszönhetően a hazai románság egyik legértékesebb belső ornamentikájú temploma.

1798-tól folyt rendszeres tanítás az ortodox parókián. Feljegyzések szerint 1815-ben alapították az első elemi iskolát.

Az 1960-as évektől az itt működő néptánccsoport nagyvárosokban tett fellépéseinek köszönhetően országos szinten is ismertté tette a település nevét.

A településhez tartozik a Méhkerék–Nagyszalonta nemzetközi határátkelő.

A lakosság zöme fóliás primőr zöldségek – uborka, paprika, paradicsom – termesztésével foglalkozik.

M I C H E R E C H I,

o insulă a românităţii din Ungaria de azi

Micherechiul este o comună în Ungaria, în judeţul Bichiş, la numai 2 kilometri de la frontiera ungaro–română.
Comuna azi are 2166 de locuitori, în majoritate români.
Primele atestări referitoare la localitate, sunt din secolul al XIII-lea.
În timpul dominaţiei turceşti comuna (locuită de unguri) a fost distrusă complet. În secolul al XVIII-lea, Micherechiul a fost repopulat cu români de religie ortodoxă, veniţi aici din aşezările nu prea îndepărtate: Cefa, Inand, Ianoşda, Mădăras, Ciumeghiu, Tinca, Tulca. Într-un document din 1773 este atestat că în comună locuiau 30 de familii, ţărani cu drept de strămutare liberă. În anul 1850 populaţia creşte pînă la 2507 de persoane. Starea materială a locuitorilor a fost periclitată de mai multe ori de inundaţii, secete, epidemii şi foamete.
Din anii 1960 locuitorii au început să se ocupe cu cultivarea zarzavaturilor în sere. În perioada aceasta comunitatea s-a ridicat din sărăcia ce a fost caracteristică până atunci.
Dintre acele nu prea multe localităţi româneşti din ţară, în care cei din loc şi-au păstrat într-o oarecare măsură limba şi tradiţia culturală românească, pînă în zilele noastre, Micherechiul este cea mai cunoscută. Nici o altă comunitate din ţară nu şi-a format un renume mai răsunător decât micherechenii. Aceasta este datorită şi tradiţiei specifice de dans şi muzică populară românească, răspândită şi recunoscută în întreaga ţară şi nu numai.
În ciuda evenimentelor istorice ale secolelor şi în ciuda mediului înconjurător, oamenii şi- au păstrat limba, tradiţiile şi religia.
Micherechiul a rămas până azi o insulă a românităţii din Ungaria de azi.